Formula live
Szlogen kell ide.

MENÜ

 

Hírek

  • F1: Alonso harmadszorra nyert
    2012-07-23 09:16:25

    Az előrejelzéseknek megfelelően száraz, derült időben rajtolt a 2012-es Forma-1-es világbajnokság 10. fordulója, a hockenheimi Német Nagydíj. A szombati esős időmérő után mindenki szabadon választhatott gumit, az első tízben az összes autóra a lágy keverék került.

     

     

     

    A rajtnál Fernando Alonso lazán eljött a pole-ból, azonban Michael Schumacher keményen támadta Sebastian Vettelt az első körben.

    Hátrébb Felipe Massa akadt össze az egyik Sauberrel, letört az első szárnya. Romain Grosjean autóján is sérült az elem, Bruno Senna pedig defektet kapott, mindhárman a bokszban jártak az első kör végén. Lewis Hamilton a harmadik kör után ment ki bal hátsó defekttel.

     

    Az élmezőnyben Schumacher nem bírt Vettellel, a címvédő leszakította veterán honfitársát, felzárkózott az élen haladó Alonsóra. Mögöttük Nico Hülkenberg, Jenson Button, Pastor Maldonado, Mark Webber, Kimi Räikkönen, Paul di Resta és Kobajasi Kamui állt a pontszerző helyeken az 5. kör végén.

     

     

    Két körrel később csapattársa, Sergio Perez vette el a 10. helyet a japántól, majd két körrel rá di Restát is maga mögé utasította, 9. lett. A másik Force India is veszített, Button a 8. körben előzte meg Hülkenberget és lépett fel a 4. pozícióba, majd a 11. körben sikerült elkapnia Schumachert is a Hajtűben, az angol felért a virtuális dobogóra.

    A top10-ből di Resta és Räikkönen kezdte a kerékcseréket, majd Webber, Hülkenberg, Maldonado is kint járt. A  jobb boksztaktikával Räikkönen a Red Bull ausztrálja elé került, majd Maldonado is, Webber pedig nem is tudott visszavágni, mert Vitalij Petrov Caterhamje köztük volt.

    A 15. körben a bokszkiállása után visszatérő Schumacher csatázott Hülkenberggel, a közvetlenül mögöttük haladó Räikkönen pedig elvette a hétszeres bajnok által kikapart gesztenyét, Schumi mögött ő is megelőzte a Force Indiá-st.

    Alonso a 19., Button a 20., Vettel a 21. körben ment ki az első kerékcseréjére, azaz az elnyújtott első etapot vivő Kobajasin kívül a teljes élmezőny kint járt. A pontszerző helyeken folyamatosak voltak a csaták, Webber megelőzte Perezt és Maldonadót, Räikkönen Michael Schumachert.

    Miután a 23. körben Kobajasi kiment, a pontszerző helyeken Alonso, Vettel, Button, Räikkönen, Schumacher, Hülkenberg, Perez, Webber, di Resta és a sauberes japán állt, aki hamarosan eggyel hátrébb szorította a skótot.

    A 30. körre Vettel teljesen felzárkózott Alonsóra, DRS-távolságba került, közben Button is egyre közelebb lopakodott hozzájuk. Ugyanekkor Perez elvette a 6. helyet Hülkenbergtől, akit aztán Webber is megelőzött, Rosberg pedig a tizedik pozíciótól foszotta meg di Restát, a két Force India megint veszített.

    A futam felénél a top10-ben Alonso, Vettel, Button, Räikkönen, Schumacher, Perez,

    Kobajasi, Webber, di Resta és Maldonado állt.

     

    Buttonnak kis segítséget jelentett, hogy a körhátrányban épp előtte haladó csapattársa, Hamilton megelőzte Vettelt, aki nem nagyon örült annak, hogy a mclarenes feltartja őt. Hamilton aztán Alonsót is üldözni kezdte, azaz az éllovasok között "versenyen kívül" versenyzett.

    Az élmezőny a 40. körben kezdte a második bokszkiállási hullámot, Button Vettel elé került azzal, hogy egy körrel korábban járt kint és a McLarennél villámgyorsan dolgoztak - 2,31 másodperccel új rekordot hoztak. Az angolt Alonso elkapására biztatták.

    A 45. körre a top10 minden tagja kint volt, a sorrend Alonso, Button, Vettel, Räikkönen, Schumacher, Kobajasi, Hülkenberg, Perez, Rosberg és Webber volt.

    Az utolsó 20 kör fő kérdése természetesen az volt, ki bírja jobban a gumikkal. Button még rögtön a kiállása előtt kockásra fékezte jobb első kerekét, de így is felzárkózott Alonsóra. Vettel látótávolságban, de egy kicsit hátrébb követte őket, csúszkált a pályán. Később Alonso gyorsult egy kicsit, és Vettel összeszedte magát, de a távolságok nem sokat változtak.

    Lewis Hamilton az 58. körben feladta a futamot, kiállt a garázsba.

    Öt körrel a vége előtt már úgy tűnt, hogy a top10-ben beállt a status quo, azonban a 67 körös verseny 64. körére Vettel egészen Button nyakára került, míg Alonso zavartalanul húzhatott el a győzelem már-már biztos tudatában.

    A címvédő a 66. körben a DRS-zónában érte be Buttont, a Hajtűben a mclarenes még próbálta tartani magát, de a német a pálya szélén, kívülről előzte meg az angolt. A versenybírók vizsgálat alá is vonták az esetet, majd utólag 20 másodperces büntetést adtak Vettelnek.

     

     

    Alonso végül igen szép rajt-cél győzelmet aratott, idén már harmadik versenyét nyerte, amivel tovább növelte az előnyét a bajnokságban. Vettel az "ideiglenes" második, Button a harmadik helyen ért be - végre magára talált a mclarenes.

    A további pontokon Kimi Räikkönen, a remeklő Sauber-pilóták, Michael Schumacher, Mark Webber, Nico Hülkenberg és Nico Rosberg osztozott.

    A világbajnokságban nem lesz megállás, a Forma-1-es mezőny a jövő hétvégén a nyári szünet előtti utolsó versenyére Magyarországra érkezik.

Asztali nézet